Mintegy 60 évvel ezelőtt, 1962 október 14-én egy amerikai U-2 kémrepülő Kuba felett elhaladva, történelmi jelentőségű felvételeket készített szovjet SS-4 rakétaindító állásokról (San Cristobal közelében). A fényképeken egyértelműen azonosíthatóak voltak az oroszok által odatelepített, nukleáris rakéták indítására alkalmas berendezések. A szovjet rakéták percek alatt elérhették az USA légterét és a földdel tehették egyenlővé szinte minden nagyvárosát (Seattle kivételével). 

Kennedy és az amerikai válságstáb 1962-ben. A kép forrása: LINK

A képeket először a CIA látta, majd elvitték azokat a Fehér Házba is, ahol október 16-án megnézte John F. Kennedy elnök és legfőbb tanácsadója (bizalmasa) Kenneth O'Donnell. Később sorra megvizsgálták a kulcsemberek: Robert F. Kennedy (az elnök öccse és igazságügy-minisztere), Robert McNamara (hadügyminiszter) és Dean Rusk (külügyminiszter). Egyöntetű véleményük szerint: a Kubában kialakított szovjet atomrakéta állások halálos fenyegetést jelentenek az USA lakosságára nézve.

A képek elkészítése után két nappal kezdődő, azaz 1962 október 16-tól október 28-ig, 13 napon keresztül tartó krízis lett a "kubai rakétaválság" (Cuban Missile Crisis) néven elhíresült konfliktus. Az első 6 napban (október 16 és 21 között) a Fehér Ház titokban tartotta a nyilvánosság előtt a kubai rakéták jelentette veszélyt és csak Kennedy legbelső bizalmi köre, illetve a hadsereg tábornoki kara és a flotta - légierő legmagasabb szintű vezetői testülete tanácskozott róla. A fegyveres erők vezetői - különösen Maxwell D. Taylor tábornok (vezérkari főnök) és Curtis LeMay a légierő parancsnoka - mielőbbi katonai támadást javasolták az elnöknek, mégpedig a rakéta-indító állomások levegőből történő azonnali megsemmisítésével, majd a rögtön utána következő, Kuba elleni általános invázióval (hogy később se tudjon Castro újabb szovjet rakétákat betelepíteni a szigetre). Kennedy azonban tudta, hogy egy ilyesfajta támadás azonnali válaszreakciót generálna Hruscsovtól és a Szovjetunió egészen biztosan ellentámadást indítana. (Ennek helyét egyébként Berlinben várták az amerikaiak.) Ezt a bizonyos ellentámadást atomháború követte volna, ami milliók életét kockáztathatta. Ugyanígy vélekedett Kennedy öccse, illetve Kenneth O'Donnel (tanácsadó) és McNamara (hadügyminiszter) is. Ők a legkevésbé sem akartak harmadik világháborút és nukleáris holokausztot. A tábornokok és a CIA vezetői azonban a válság alatt mindvégig az agresszív katonai válaszcsapást sürgették, így az elnökkel való szembenállásuk innentől egészen a Kennedy elleni (egy évvel későbbi) merényletig megmaradt.

A kép forrása: LINK

Végül több szakértő, tapasztalt diplomata és tanácsadó meghallgatása után Kennedy és öccse egy óvatos és "nem katonai" ellentámadással járó megoldást választott. Elhatározták, hogy az amerikai flottával blokádot létesítenek Kuba köré, hogy meggátolják az újabb szovjet rakéták betelepítését, majd megpróbálnak tárgyalni Hruscsovval. A kapcsolat-felvételt azonban végül a szovjetek kezdeményezték, amikor a Fehér Házba eljuttatott ajánlatukban (október 26-án) azt követelték, hogy az USA garantálja Kuba örök sérthetetlenségét és csak ebben az egy esetben hajlandóak rakétáik eltávolítására. Az üzenetet egy riporter (az ABC televízió munkatársa: John Scali) vitte el a Fehér Házba, aki előtte személyesen találkozott Alexander Formin, szovjet diplomatával. Másnap, október 27-én egy újabb követeléssel is előálltak (Hruscsov moszkvai rádióban beolvasott közleményében fejtette ki): a rakéták kivonása csak akkor lehetséges, ha az USA eltávolítja a törökországi PGM-19 Jupiter rakétáit (melyek éppúgy közelről fenyegetik a Szovjetuniót, mint a kubai rakéták az Egyesült Államokat).

Közben a válság hatodik napján (október 22-én) az egész világ értesült a rakétaválságról, amikor Kennedy a televízióban jelentette be a kubai létesítmények felfedezését és a sziget köré létesíteni tervezett amerikai blokádot. Ezt egyébként nagyon óvatosan "karantén" néven emlegette az elnök, hogy tompítsa a lépés háborús jellegét. Az amerikai lakosság azonban így is pánikba esett, a közhangulatot az atomháborútól való rettegés uralta szerte Amerikában.

Innentől a válság három helyszínen folytatódott (és 3 szálon futott): egyrészt a Kuba körüli vizeken, ahová tucatszám tartottak szovjet hadihajók, másodsorban az ENSZ-ben (október 26-tól), ahol Adlai Stevenson amerikai követ vitázott Valerian Zorin szovjet ENSZ nagykövettel a rakéták meglétéről (és szovjet tagadásáról) és végül a Fehér Házban, ahol a háborút kezdeményező és békét akaró "párt" vitázott egymással az elnök környezetében a követendő lépésekről.

A válság október 27-én érte el csúcspontját, amikor egyszerre három esemény élezte végletekig a feszültséget: egyrészt Kuba felett a kubaiak (vagy a szovjetek) lelőttek egy amerikai U-2 -es kémrepülőgépet, másrészt a kubai felségvizek határára értek a szovjet hajók (ahol farkasszemet néztek az amerikai hadihajókkal), harmadrészt pedig Robert Kennedy a szovjet nagykövetségen (Anatolij Dobrinyin nagykövet előtt) előadta az utolsó amerikai ajánlatot (miközben az elnök műsoridőt kért október 28-ra az amerikai TV társaságoktól).

Robert Kennedy (bal szélen) és John F. Kennedy (jobbról a második álló alak) válságtanácskozást tart a kírzis alatt. A kép forrása: LINK

A végső amerikai ajánlat úgy szólt: ha a Szovjetunió kivonja kubai rakétáit, akkor az USA garantálja Kuba sértetlenségét és leszereli törökországi rakétáit is, de ennek bejelentésére csak fél évvel később kerülhet sor (hogy ezt a közvélemény ne hozza összefüggésbe a kubai rakétaválsággal). Ez volt az a "kulcs-pillanat" amikor a válság döntő pillanatához érkezett: Hruscsov ugyanis október 27-én az utolsó válaszút elé érkezett. Végül értesülve arról, hogy Kennedy műsoridőt kért az amerikai TV -ben, melyről azt hitte, hogy egy Kuba elleni invázió bejelentéséről szól majd, döntött: belemegy az alkuba. Másnap, október 28-án délelőtt, a moszkvai rádióban jelentette be a kubai rakéták kivonását (és ezzel a Kennedy által kínált alku elfogadását). A szovjet hajók visszaindultak Kuba partjaitól, a világ fellélegezhetett. Ahogyan Dean Rusk külügyminiszter fogalmazott: "szemtől szembe néztük egymást és a másik egyszer csak pislogott".

A hasonló helyzetek elkerülése érdekében forró drót létesült a mindenkori amerikai elnök és a Szovjetunió mindenkori pártfőtitkára között. Ez eleinte távgépíró kapcsolat volt, majd 1967-től telefonvonal. 1962 november 20-án pedig (a válság lezárulása utáni 23. napon) Kennedy feloldotta a kubai blokádot.

A kubai rakétaválság főszereplőinek sorsa sajnos tragikusan alakult: Kennedyt egy évvel később, 1963 november 22-én lelőtték (látszólag egy Lee Harvey Oswald nevű magányos merénylő, de valószínűbb, hogy az amerikai republikánus vezetés [a CIA -ra és a hadsereg tábornokaira támaszkodva]), Hruscsovot pedig 1964-ben leváltotta a szovjet párt-elit (keményvonalas puccsot végrehajtva). Ám elmondható, hogy 1962-ben világ máig a legközelebb járt egy atomháború kirobbanásához. Napjainkban sajnos a veszély pontosan ugyanakkora, mint 1962-ben (vagy nagyobb).

Harmat Árpád

Karma 2021